Az óriásra mért csapás

"Végtére is, ez az ország sem különb mint a többi, ez is csak olyan, mint bármely másik. Hiába a felhalmozott anyagi javak, a néhány száz év alatt összelopkodott hatalom és gazdasági pozíció, tökéletesen ráillik a régi bölcselet: nem mind arany, ami fénylik. Hisz valójában mi volna maga az arany is, ha nem csupán egy mondvacsinált, egyezményes délibáb-koncepció, amitől megszabadítván az ércet, könnyen elvegyül az út porával…

"Ezalatt a klasszikus értelemben vett történelemnek nem nevezhető szűkös pár évszázad alatt az opportunizmus arcátlan praktikáit gyakorolván igyekeztek minden adandó alkalomból nemcsak nyertesen kikerülni, de a mások kárán profitálni is. Emlékezzünk a nagy háborúkra - mialatt a világ vérszomjas nagyjai egymást marcangolták, Ő csak csendben figyelt a háttérből. Majd amikor kellett, beavatkozván az Igazságosztó szerepében tetszelegve megsarcolt barátot és ellenséget egyaránt. Mily nagyravágyó is a mohó önzőség, amikor a Magasztos képét ölti magára!

"Bölcs atyáink voltak azok, akik a hosszú és keserves tűrés és hallgatás után végre a tett mezejére lépvén megalakították Szervezetünket! Nevüket a mai napig imába foglaljuk és leborulunk hősi, önfeláldozó nagyságuk előtt! Nekik köszönhetően azóta népünk minden újszülöttje és vénsége egyaránt tisztában van az Óriás végtelen bűnlajstromával; tisztában van hitbeli és emberi kötelességével. A gonosznak bűnhődnie kell!

"Testvéreim, akik velem tartotok ezen a mai napon, mind tudjátok, mire vállalkoztunk, amikor évekkel ezelőtt önként jelentkeztünk erre a feladatra. Mindnyájan tudtuk, hogy vezéreink lángelméje tévedhetetlen; mind a mesteri tervek kidolgozásában, mind a stratégia felépítésében egyaránt. Az Ő irányításuk alatt, az atyai szigor és a küldetésünkbe vetett hit által összekovácsolva már rég magunk mögött hagytuk a világi javakat...

"E pillanatban velünk van az összes előttünk járó testvérünk lelke is; az összes harcos, aki belépett már a tisztító tűzbe. A szíveteket elöntő forróság az Ő szívverésük; az Ő szenvedélyük, elszántságuk segítsen most hát mindnyájunkat! Szakadatlan munkájuk már kellőképp legyengítette ezt a velejéig romlott Óriást, aki kényszerítésünkre térdre rogyott a Magasztos nagysága előtt!

"Mi vagyunk, testvéreim, az Isten kardja, a lángoló Igazság, a végítélet hithű papjai, akik ezen a szent órán beteljesítik a jóslatot! Mi vagyunk népünk felszabadítói a rabságból, a szent feladat végrehajtói! Emlékezzetek a Prófétára, áldás és béke legyen vele, aki szintúgy lerombolta a régi világ jelképeit, hogy helyükre állíthassa Az Ősi Ház örök Szentségét! Mi vagyunk, akik az új világ gonosz Óriásának jelképét ugyanígy a földdel egyenlővé tesszük!

"A robotpilótába táplált irányzék repítsen minket célba. Testvéreim, boruljunk hát le a Mindenható előtt, hogy eggyé válhassunk a gonosz tornyait perzselő Gyehenna tűzével...

Apraja-nagyja

Találgatták, hogy merre járhat az óriás. Gyakorta hagyta el oduját, olyankor mentek be a maradékért: belek, inak, porcogó, amit találtak. A szemgolyókat a kicsik kapták, a válogatós óriás sosem ette ki gödreikből. A lágyrészeket a banyák kaparintották meg. Szerencsésebb napokon hús is akadt de nem sokszor: az óriás nagyétkű volt és mindig korgott a gyomra. Szomszédait csak csontjuk és bőrük mentették meg feneketlen bendőjétől. A barlang lakója sem bánta, hogy elhordják hulladékát, a fertelmes bűz bántotta orrát.

Teltek a napok de az óriás nem jött vissza. Aggódtak, mi lesz velük. Egymást csak nem ehetik meg !

Meg kell találniuk és megint minden rendben lesz. Tudták merre szeret vadászni. A legbátrabbak kiélesítették csontkéseiket és elindultak. Az úton azt ettek amit meg tudtak fogni. Nemsokára nem kell sovány gyíkokra fanyalodnunk – aludtak el reménykedve.

Egetverő üvöltésre riadtak. A hang irányába lopakodtak óvatosan. Amikor a csatatérre kiérve a kötélizmú harcosok holttestei fölött imbolygó hústornyot meglátták üdvrivalgásban törtek ki. Véges végtelen tetemek és gazdájuktól megfosztott fegyverek borították a földet. Az éhségtől kopogó szemekben mohó fény gyúlt. A mesebeli bőségtől megvadulva a jobbnak vélt falatokért folyt vitákat villámgyorsan elintézték azzal, ami éppen a kezük ügyébe esett.

El sem kezdődött a lakoma amikor a megannyi sebből vérző óriás féltérdre rogyott. Haláltusáját zavartalan csámcsogás kísérte. Miután enyhítették maró éhüket lelkismeretesen felaprítottak mindent.

Népiesch szösszenet szürreál mártásban

Hold színű Óriás Előd saját balsorsán elmélkedett. Tompa kék ceruzáját magasba emelte és mindenttudó varázstükrét felnyitotta a tizenharmadik oldalon. Mi is az én legnagyobb ellenségem? Csak ezek a mondattöredékek, csak ezek a felszínes gondolatfoszlányok lennének? Turulos buzogányát emelte most fel és konokul lüktetett. Mályva kabátját panyókára vetette. Nadrágja zsebében kutakodott és előhúzta kiskését. Tulipántokkal volt az hímezve. Hejre kis tulipántok voltak azok. Hiszen ez a turulosan vaskos óriás kézbe termett buzogány hibás minden bajomért... Miért kellett nekem ez a fránya fegyver? Miért kellett nekem ez a bumfordi turul madár reá? A franc essen bele, hogy képzeli, hogy csak úgy az orromnál fogva vezethet...? És ezzel elkeseredésében kiskésével belenyírt egy rovást a turulos buzogányába. Erre a mindenttudó varázstükre tizenharmadik oldaláról felszisszent a három bölcs, Giorgio de Volos báró; René François, Lessines őrgrófja és Antheit géniusza Pál főherceg. Véres munkába kezdett Óriás Előd és kiskése csak vagdalta a daliás buzogányt, már nem volt még nyoma sem az ősi madárnak, új tulipántos buzogány készült. Ezt látván a Nap elsápadt, a Hold felhők mögé bújt és az erdők, mezők mind mind felsajdultak gyászukban. Előd csak faragott és fúrt, nem kímélte bumfordi fegyverét és a tizenharmadik oldal három bölcse csak búsan csóválta fejét e nagy balgaságon. Tükrük elhomályosult és utoljára azt látták csak, hogy a megannyi sebből vérző Óriás féltérdre rogyott...