Az advent második vasárnapján a vecsernye után egyedül maradtam az apátság templomának gyóntatószékében és szégyenszemre be kell vallanom, hogy alulmaradtam az álmosság ellen fojtatott küzdelmemben. A templom hidege, a vecsernye tömjénillata és az a kenetteljes csend. Fejem le- lehanyatlott és nem vettem észre, hogy mikor jött be az a fiatal lány.
Ahogy egyre közelebb ért, úgy lett egyre hangosabb tűsarkú cipőjének kihívó kopácsolása a templomköveken. Nem tudom miért, de megpróbáltam magam elrejteni a gyóntatószék sötétjében és összehúztam magam olyan apróra, amennyire csak tudtam. A gyertyák fénye megremegett, ahogy a lány átment előttük és határozott léptekkel jött egyre közelebb. Vörös haja szoros kontyba volt fogva feje tetején és rövid ballonkabátja libbent minden lépésénél.
Szűz Mária kápolnájánál elmondott egy rövid imát, de azt befejezve már oda is térdelt gyóntatószékemhez. A rács árnyékfátyolba vonta bájos arcát.
- Vétkeztem atyám, könyörgöm oldozz fel!
- Hallgatlak - szóltam át és meg voltam róla győződve, hogy rekedt hangom kissé megijesztette ezt az ártatlannak tűnő fiatal lányt.
A gyónási titoktartás tiltja, hogy megosszam veletek amit mondott, de higgyétek el, hogy vadul felkorbácsolt az, amit hallottam. Csuhám alatt megmoccant valami.
- Bűneid alól feloldozást nyerhetsz - szóltam a gyónás végén és magamhoz intetettem. Parfümjének illata elnyomta a tömjénét. A templom hidegétől elgémberedett ujjaimmal otrombán matattam fekete bársony ruhája alatt. Hogy a fagyos ujjaimtól-e vagy a helyzettől, nem tudom, de mellbimbója engedelmesen bökte tenyerem. Gyönyörű, tágra nyílt bogárszeme ijedten csillogott. Fekete miniszoknyája és a térdközépig érő csipkés harisnyája közti ártatlan fehér bőr felsejlett a gyóntatószék homályában. A kéj glóriája...
A fiatal lányt az ölembe ültettem és vaskos ujjaimmal babráltam szoros kontyát, amíg a hosszú vörös haja ki nem bomlott, hogy eltakarja tonzúrám. Advent második vasárnapján a vecsernye után mindennek olyan szimbolikusnak kellett lennie.
Állatias ritmikus mozgásunk nem tartott sokáig és lassan, ernyedten vállamra borult.
- Dicsértessék - mondta, ahogy tükrébe nézve újra festette szemét.
- Mindörökké ámen - szóltam utána, de csak konok tűsarkai válaszoltak.
Advent harmadik vasárnapján már vért vizeltem minden egyes alkalommal és olyan érzés volt, mintha borotvapengékkel simogatnák az ördögök hímvesszőm belsejét. Tudtam, hogy szentségtörésemért nagyon súlyosan kell fizetnem; szifilisz vagy kankó. De amit a perjeltől kapok majd... Rettegtem Karácsony szent ünnepétől, amikor meg kell gyónnom tettemet. Advent utolsó hetén alig aludtam, rendtestvéreim aggódni kezdtek értem és a latrinán már szinte visítani lett volna kedvem. De szimbolikus mesém Szentestén, a completorium után ér véget, amikor iszonyú kínok között, ugyan nem szüzen, de a küblibe nagyot koppantva megszültem a legnagyobb ajándékot, amit kaphattam akkor Karácsonyra - egy félborsónyi vesekövet.
1 megjegyzés:
Na látod, így jár az, ki bogárszemek után kajtat! ;)
Megjegyzés küldése