Az Operaház mélyén

A vacsora után először a hölgyek érkeztek meg a szalonba, krinolinos uszályaikat affektáltan húzva maguk után. Szivarjuk után az urak is átjöttek a dohányzószobából és a napi politika veszedelmes vizeire irányították az eladdig könnyed társalgás hajóját. De a témákból hamar kimerülve végre sikerült elérkezniük az évad botrányához, az operaházi gyilkossághoz. A bűntett nem volt más mint egy szokványos hirtelen felindulásból elkövetett harsány, úgymond vulgáris és kegyetlen emberölés, de kapva kapva a társaságban tartózkodó médium jelenlétén, az est központja, a nem is olyan régen még elsőbálos Grünwald kisasszony felkiáltott, hogy tartsanak azon nyomban egy szeánszot, amiben megidézik az áldozatot. Ugyan a médium nem volt felkészülve ilyen ad hoc jellegű szórakoztatásokra, rövid gondolkodási idő után mégiscsak rábólintott és beadta derekát a bájos Grünwald kisasszony szeszélyének. A személyzet nyomban előhozott egy kerek asztalt és a népes társaság helyet foglalt, lelkiekben felvértezve magukat a véres és kegyetlen szórakozásra. A fények elhalványultak és némi csend után megkezdődött a kopogás és a felkészületlenül is magával ragadó médium szájából, orrából és füléből kavargóan és kezdetben vajmi bizonytalanul előkúszott az ektoplazma. Az est vendégei döbbenetükben hátrahőköltek, de az asztal felett mégiscsak összeállt az áttetsző szellemalak és belekezdett a rémes szórakoztatásba.

"Kristófnak hívnak és a babaházban dolgoztam, mint díszletes és jelmezes. Babaháznak hívtuk, de a kedves publikum csak, mint az Operaház ismeri ezt a csodát nagyszerű városunkban. A Színház téren, ahol áll, két szökőkút van előtte, maszkos harlekinok szobrai a vízköpők és az épület a gázlámpák fényében lenyűgöző látványt nyújt. Homlokzata sárgára van festve, mint egy habostorta úgy néz ki és nem hiába másolta le fazonját a Kohn áruház játékosztálya minden kisgyermek nagy örömére. Igen, igen, a Kohn-féle babaház levehető tetejével és felnyitható hátuljával nem más, mint a mi Operaházunk másolata. De minek is szaporítsam a szót Kohnék javulására, inkább mindjárt a gyilkosság leírására terelem azt, elvégre az egybegyűlt társaság erre kíváncsi, nemdebár?"

"Mint említettem, a babaházban voltam díszletes és az évad nagysikerű darabjában, Tell Vilmos balettjában is jómagam dolgoztam a színpad felett, működtettem a csörlőket és fel-le húzogattam a köteleket. Mint a kedves egybegyűltek is tudják, a balett sikeres, hogy azt ne mondjam, talán az évad legnagyobb sikere, amiben Veronicának, a perui príma balerinának nem kis része van. Ez a törékeny, egzotikus szépség táncolta Mathilde szerepét és én fentről bámultam, hogy hogyan játszik a rivalda fénye a tüllre hímzett gyöngyszemeken. De Veronica akkor még egy pillantásra sem méltatott, csak táncolt és a próbák után pedig azzal a harisnyába bujtatott ripacs Perlekyvel hagyta el a teátrumot. Én pedig rágtam magam, hogy mikor ejtsem rá a svájci Alpokot..."

"De a premiere után minden egycsapásra megváltozott. Veronica már nem törődött olyan sokat Perlekyvel, aki féltékenységében alig tudta eltalálni számszeríjával az almát fia fején. A harmadik előadás közben úgy időzítettem, hogy pont ugyanakkor kelljen áthaladnom egy szűk díszletközben, amikor Mathilde kissé felhevülten kitáncol onnan és az árnyak rejtekében hagytam, hogy az ékes tüll végigsúroljon. A hetedik előadáson Veronica már várt ugyanott és csepp kis szájával enyémet kereste - az elcsent csók íze émelyítő volt, mint a méz. A vágytól lázasan hajnalig vacogtam aznap éjszaka. De a nagy beteljesülésre a tizenegyedik előadásig várnom kellett, mert Perleky ismét felbukkant, követelőzve és erőszakosan, jaj, szegény Veronica színpadi sminkje sem volt elég vastagon felfestve, hogy eltakarja annak a Rém brutalitásának nyomait."

"Azon a tizenegyedik estén, a második részbeli jelenése előtt Veronica eljött hozzám a színfalak mögé és mialatt a közönség a juhászok májusát szemlélte, addig mi ketten titokban bujtunk össze. Légyottunkat viszont a kar törte meg, amint átsuhant mellettünk és a függönyök mögül felsejlett a sötétből leselkedő Perleky alakja. Szegény Veronica remegve futott be a második részbe és az egész jelenet alatt Mathilde Arnold háta mögé bujt Tell Vilmos rémes tekintete elől. Én viszont már fentről emeltem a tóparti díszletet és cseréltem át az altdorfira. Kezdődött a harmadik rész. Kesler kalapja ott volt a póznán és Tell Vilmosunk már edzette is számszeríját, hogy fia fejéről lelője az almát. A zene egyre drámaibbá vált, ahogy a vadász célzott, a fiú szerepét túljátszva remegett és én az unalomtól ásítottam egy nagyot. Veronica nem volt a színpadon. De akkor, pont, ahogy a zene a legharsányabb pontjához ért, Perleky felemelte fegyverét és már nem a gyerekre szegezte, hanem rám, rémes, vadul forgó őrült szemeivel rám meredt és az utolsó emlékem, hogy látom, ahogy az ujja megrándul az elsütővason!"

A szeánsz után Grünwald kisasszony kissé finnyás arckifejezéssel seperte le fekete bársony estélyijéről az ektoplazma maradványait...