Háromkirályok

A dereglye utasaival mit sem törődve hánykolódott a vizen. A hajó tőkesúlyát látták utoljára, majd az is tisztelegve elmerült meg sem állva a tenger koromfekete mélyéig. A vadul tomboló vihar közepette az Úriember fejére csapta magasított cilinderét, a Szerzetes egy asztalkendőbe csavart kenyeret szorongatott, a Firkász a Bíró feleségének kabinjából elorzott babaházzal játszadozott mintha misem történt volna. Az est a továbbiakban eseménytelenül telt. Pár óra leforgása múlva a kelő Nap sugara megcsillant egy tükörsima fejbúbon, bársonyos érintésével felébresztve annak tulajdonosát. Kisvártatva szárazföld tünt fel a horizonton az örömkönnyekkel teli szemek előtt.

A Szerzetes a parton maradt halászni, a másik kettő felfedezőútra indult. Az Úriember csodával határos módon szárazon maradt gombolós cipőjével kimérten lépkedett a homokban, őt a Firkász követte dérrel-dúrral jobb kezében a babaházzal. Jócskán benne jártak a dzsungelben, de egy szó nem sok annyi nem hagyta el ajkaikat. Mindketten a katasztrófába torkollott útról, szerencsés megmenekülésükről valamint félbehagyott otthoni temérdek elfoglaltságaikról elmélkedtek. Töprengésükből vérfagyasztó kiáltás rázta fel őket. Az Úriember kihúzta magát és reflexből megigazította nyakkendőtűjét, társa jobb híján elhajította a babaházat. Másodpercek múlva rémtörténetbe illően kifestett arcú fűszoknyás bennszülöttek tüntek fel. Dárdáikat, ökleiket rázva akarták leteríteni a két idegent, amikor egyikük zagyva nyelvükön hadarni kezdett. A diskurzusba többen is csatlakoztak. "Mintha téged hallanálak." jegyezte meg az Úriember finom mosollyal szája körül. A Firkász rákvörös lett a méregtől és rá akarta vetni magát inzultálójára. A vademberek egyike kettejük közé állt mire a Firkász meghunyászkodva lépett hátra. A behemót árnyékából az Úriember hangjában lehelletnyi éllel közölte: "Ez a megtermett jóember lesz a segédem, ha párbajozni akarnál legközelebb." Egy kistermetű szigetlakó intésére mindenki elnémult. A Főnök közelebb ment a mit sem sejtő Firkászhoz és meghúzta a szivárvány színeiben játszó szakállát, mire az áldozat cérnavékony hangon nyikkantott egyet. A Főnök elégedetten felhorkantott és énekelve elindult, mutatva az utat a megrökönyödött barátoknak. Valaki megtalálta a babaházat és az értetlenül maga elé motyogó Firkász kezébe nyomta. Felkerekedett hát a különös karaván. "Szegény Szerzetes, mi történhetett vele ? " - gondolták mindketten, miközben próbáltak lépést tartani a harsányan daloló előljáróval.

Az énekszó akkor hallgatott el, amikor jó fél óra múlva megérkeztek a Faluba. A nép izgatottan sustorogva bámulta a távolból jötteket, néhány fiatal nő leplezetlen érdeklődéssel nézte őket - nem elkerülve a Firkász figyelmét. Ábrándozásából a kenyeret hóna alatt szorongató Szerzetes kiáltása verte fel: "Testvéreim ! Áldom a sorsot, hogy épségben újra láthatlak Titeket." ezzel megölelte az elképedt Úriembert (aki utána titokban kiegyengette a ráncokat felsőkabátján) és a fejét nyíltan ide-oda forgató Firkászt. A Szerzetes rendre elmesélte, hogyan került a Faluba.

"A Gondviselésről merengve kifogtam egy nagy levélre való halat, amikor szólított a Természet. Bementem a fák közé, felhajtottam a csuhám és...." Ekkor az Úriember közbevágott: "Ennyi elég is lesz." A kissé megbántott mesélő folytatta: "Szóval, dolgom végeztével visszamentem a partra ahol döbbentem láttam, hogy drága kincsemnek lába kélt. Kétségbeesve beszaladtam az erdőbe, néztem balra, néztem jobbra. Egyszer csak itt találtam magam ezek a jótétlelkek között. Alig hittem a szememnek, amikor egészben megleltem." és felmutatta a kenyér sértetlen végét - a másik sarkot leharapta, nem bírt ellenállni a kísértésnek. "Utána táncoltunk, közben furcsamód mindenki meg akarta simogatni a fejemet. Majd rövidesen rá megjöttetek." A Firkász meg se mukkant az elbeszélés alatt, végig a körülöttük ácsorgó virágszálakban gyönyörködött. A mindig távlatokban gondolkodó Úriember félhangosan morfondírozott: "Igen, de ezután hogyan tovább ?" Kezdte kissé zavarni, hogy a gyerekek a napfényben szikrázó ónixbetétes nyakkendőtűjét akarták mindenáron megkaparintani.

Az ünnepi pálmalevélbe bugyolált Főnök méltóságteljesen lépett hozzájuk. Az izgatott kuruttyolás abbamaradt, az emberek sorfalat alkottak. Egy nyitott kunyhóhoz vezették hármukat. Anyja ölében egy gyermeket láttak, kettejük mögött a büszke apát. A kisded szelíden nézett mindnyájukra.