A Szerzetes sorsába beletörődve majszolta a hideg, csomós árpakását. Korábban még olykor-olykor felsóhajtott "Mit nem adnék egy falat kenyérért...." Mára már reményvesztetten csak azon elmélkedett, hogy miért kell ennek így lennie ? Amúgy sem tudott volna sokmindent adni bárkinek is szalmazsákján és rongyosra forgatott régi könyvein kívül. Télen még nyomorultabbul érezte magát, szerény lakához az utat mindig úgy betemette a hó, hogy alig volt járható. Nem mintha bárki is taposott volna rajta és ő is csak ritkán hagyta el hajlékát. Olyankor gyalogolt be adományokért a Városba.
A Firkász morogva ébredt, de ebben nem volt semmi új. Előző este teliette, itta magát a Bíróéknál ahova bejáratos volt. Jól ismerte a házat és annak népét, különösen a Bíró feleségének hálószobáját - mentségére legyen mondva, hogy nem ő volt az egyetlen a városban. A nyakló nélkül vedelt piros bor kíméletlenül marta felpüffedt gyomrát, hasogatott a feje. "Embernek nem volt még rosszabb, mint nekem most" rebegte elhaló hangon és úgy döntött, hogy aznap inkább nem dolgozik. Éppen újra álomba merült volna savanyúszagú párnáját szorosan magához ölelve amikor kopogtak. Szítkozódva botorkált az ajtó felé időnként lábával belegabalyodva a földre hajigált ruhákba. Az Úriember állt az ajtóban kifogástalan öltözékben, diszkréten illatozva. A Firkászból áradó tömény cefreszag megcsapta orrát de rezzenéstelen arccal viselte a csapást. "Azért jöttem, hogy....." fogott volna bele mondókájába de a Firkász rossz szokásához híven közbevágott és összefüggéstelen monológba kezdett. Az Úriember udvariasan végighallgatta a parttalan eszmefuttatást majd megszólalt "Elég ebből a fecsegésből. Öltözz, a Szerzeteshez megyünk. Ma mindhárman együtt vacsorázunk nálam." A Firkász hevesen tiltakozott "De ma este a Bíróhoz vagyok hivatalos." Az Úriember uralkodott magán - keményített zsabóját végigsimította, az mindig megnyugtatta. "Az ajtó előtt várok."
A Szerzetes nem volt látogatókhoz szokva, zavarában csak tátogott mint egy partra vetett hal. A két vendég nem is lehetett volna különbözőbb: az egyik simára borotvált arccal, elegánsan, a másik torzonborz szakállal, sebtében magára rángatott göncökben. "Rajtad a sor." mondta az Úriember. A Firkász kelletlenül belefogott "Senki ne legyen egyedül ma este, még te sem." Az Úriember oldalba bökte, mire az bosszúsan sandított a másikra. "Azért jöttünk, hogy meghívjunk az Úriember házába vacsorára." A Szerzetes erre elájult, a Firkász pedig mélyen elszégyellte magát azon amit látott.
A Szerzetes felült az ágyban a meleg dunyhát simogatva. Az ágy mellett a széken gondosan odakészített új ruhákat talált. Miután felöltözött kimerészkedett a szobából. A szalonba benyitva az Úriember és a Firkász fogadta mosolyogva. Középen egy csillogó fa állt. "Üljünk asztalhoz." indítványozta az Úriember. És úgy is tettek. Az asztalon nem volt más csak egy frissen sült cipó. A Szerzetes a kezében fogott serclire majd a másik kettőre nézett. "Köszönöm." "Szóra sem érdemes." hárította el az Úriember. "Egy mindenkiért, mindenki egyért !" toldotta meg a harmadik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése