2008. november 16., vasárnap

Apraja-nagyja

Találgatták, hogy merre járhat az óriás. Gyakorta hagyta el oduját, olyankor mentek be a maradékért: belek, inak, porcogó, amit találtak. A szemgolyókat a kicsik kapták, a válogatós óriás sosem ette ki gödreikből. A lágyrészeket a banyák kaparintották meg. Szerencsésebb napokon hús is akadt de nem sokszor: az óriás nagyétkű volt és mindig korgott a gyomra. Szomszédait csak csontjuk és bőrük mentették meg feneketlen bendőjétől. A barlang lakója sem bánta, hogy elhordják hulladékát, a fertelmes bűz bántotta orrát.

Teltek a napok de az óriás nem jött vissza. Aggódtak, mi lesz velük. Egymást csak nem ehetik meg !

Meg kell találniuk és megint minden rendben lesz. Tudták merre szeret vadászni. A legbátrabbak kiélesítették csontkéseiket és elindultak. Az úton azt ettek amit meg tudtak fogni. Nemsokára nem kell sovány gyíkokra fanyalodnunk – aludtak el reménykedve.

Egetverő üvöltésre riadtak. A hang irányába lopakodtak óvatosan. Amikor a csatatérre kiérve a kötélizmú harcosok holttestei fölött imbolygó hústornyot meglátták üdvrivalgásban törtek ki. Véges végtelen tetemek és gazdájuktól megfosztott fegyverek borították a földet. Az éhségtől kopogó szemekben mohó fény gyúlt. A mesebeli bőségtől megvadulva a jobbnak vélt falatokért folyt vitákat villámgyorsan elintézték azzal, ami éppen a kezük ügyébe esett.

El sem kezdődött a lakoma amikor a megannyi sebből vérző óriás féltérdre rogyott. Haláltusáját zavartalan csámcsogás kísérte. Miután enyhítették maró éhüket lelkismeretesen felaprítottak mindent.

Nincsenek megjegyzések: