Népiesch szösszenet szürreál mártásban

Hold színű Óriás Előd saját balsorsán elmélkedett. Tompa kék ceruzáját magasba emelte és mindenttudó varázstükrét felnyitotta a tizenharmadik oldalon. Mi is az én legnagyobb ellenségem? Csak ezek a mondattöredékek, csak ezek a felszínes gondolatfoszlányok lennének? Turulos buzogányát emelte most fel és konokul lüktetett. Mályva kabátját panyókára vetette. Nadrágja zsebében kutakodott és előhúzta kiskését. Tulipántokkal volt az hímezve. Hejre kis tulipántok voltak azok. Hiszen ez a turulosan vaskos óriás kézbe termett buzogány hibás minden bajomért... Miért kellett nekem ez a fránya fegyver? Miért kellett nekem ez a bumfordi turul madár reá? A franc essen bele, hogy képzeli, hogy csak úgy az orromnál fogva vezethet...? És ezzel elkeseredésében kiskésével belenyírt egy rovást a turulos buzogányába. Erre a mindenttudó varázstükre tizenharmadik oldaláról felszisszent a három bölcs, Giorgio de Volos báró; René François, Lessines őrgrófja és Antheit géniusza Pál főherceg. Véres munkába kezdett Óriás Előd és kiskése csak vagdalta a daliás buzogányt, már nem volt még nyoma sem az ősi madárnak, új tulipántos buzogány készült. Ezt látván a Nap elsápadt, a Hold felhők mögé bújt és az erdők, mezők mind mind felsajdultak gyászukban. Előd csak faragott és fúrt, nem kímélte bumfordi fegyverét és a tizenharmadik oldal három bölcse csak búsan csóválta fejét e nagy balgaságon. Tükrük elhomályosult és utoljára azt látták csak, hogy a megannyi sebből vérző Óriás féltérdre rogyott...