Hősünk sosem volt jófejű gyerek, az iskolát is hamar otthagyta. Szülei nem tudták mit kezdjenek egyszem fiukkal – a ház körül is csak inkább bajt csinált mint hasznot hajtott –, ezért beadták a Mágushoz szolgálatra. „Hátha egy kicsit több esze lesz a sok tudomány között” – imígyen okoskodtak. A fiút keményen dolgoztatta kérgesszívű gazdája, mégis Kaspaar a bolondulásig rajongott érte. Egy bábút is faragott a Mágus arcával imádata jeléül. Kevés örömét a leselkedésben lelte, éjről éjre pipiskedve az ajtódeszkák közötti résen át figyelte az üstök között gondterhelt arccal munkálkodó bálványát. Úgy hitte, ha keményen dolgozik elnyeri jutalmát és a Mágus egyszer segédjévé teszi. Persze annak esze ágában sem volt ilyesmi, titkait soha nem állt szándékában megosztani mással.
Egy este Kaspaar elbóbiskolt álltában, a kezében szorongatott fétis tompán koppanva hullott a kőpadlóra. A zajra felkapta fejét az öregember és ujja egy suhintására kivágódótt az ajtó. A felbőszült Mágus azon nyomban máglyára akarta vettetni a zokogó fiút de a bábút meglátván megenyhült. Úgy döntött, elég ha elűzi Kaspaart és rögvest elráncigálta a várkapuhoz. „Pusztulj a szemem elől ! Előbb fog a folyó lángra lobbani, minthogy visszavegyelek !” harsogta. Hogy nyomatékot adjon szavainak a bábúval fejbehajította a réten hüppögve bandukoló boldogtalant, aki kisvártatva eltűnt a zord szemek elől a közeli sűrű erdőben.
Egy jó idő után még Kaspaar is rájött, hogy rosszul döntött amikor letért az útról. Elkeseredettségében az avarba rúgott nem sejtvén, hogy az egy követ rejteget számára. Feljajdulva huppant a földre és lábfejét dörzsölgetve balsorsán búslakodott. Ekkor megkönnyebbült sóhaj ütötte meg a fülét és egy Szalamandra kászálódótt elő a levelek sűrűjéből. „Köszönöm, hogy kiszabadítottál. Mit tehetek érted ?”- kérdezte a parányi hüllő. Kaspaar felderült képpel válaszolt. „Semmiség. Kövess !”-szólt a Szalamandra és kisvártatva kivezette jótevőjét az erdőből. A bábú még mindig ott hevert a réten de a fiú rá sem hederített. Csak a Mágus meglepett arcára tudott gondolni.
A folyóhoz érve a csöppség belevetette magát a vízbe mire az rögtön lángtengerré változott. Az őrség lélekszakadva szaladt a vár urához. A délutáni bóbiskolásából felvert Mágus dúlt-fúlt dühében. „Ezért riasztottatok fel legbűvösebb álmomból ?”- vetette oda a remegő térdű katonáknak. Kitépett egy szálat gubancos szakállából és a toronyból az alatta lobogó tűzbe vetette. Abban a minutumban mintha misem történt volna újra a folyó lett a helyében. Amikor a Mágus megpillantotta az elképedt Kaspaart gúnyosan odakiáltotta: „A köpenyemre esküszöm, hogy a segédemmé teszlek ha még egyszer láthatnám varázstudományodat”. A fiú menten beugrott a vízbe de nem tudott úszni és hamar odaveszett a sodrásban. De ekkor a Mágus már rég egy réten síró bábúról álmodott újra.
Egy este Kaspaar elbóbiskolt álltában, a kezében szorongatott fétis tompán koppanva hullott a kőpadlóra. A zajra felkapta fejét az öregember és ujja egy suhintására kivágódótt az ajtó. A felbőszült Mágus azon nyomban máglyára akarta vettetni a zokogó fiút de a bábút meglátván megenyhült. Úgy döntött, elég ha elűzi Kaspaart és rögvest elráncigálta a várkapuhoz. „Pusztulj a szemem elől ! Előbb fog a folyó lángra lobbani, minthogy visszavegyelek !” harsogta. Hogy nyomatékot adjon szavainak a bábúval fejbehajította a réten hüppögve bandukoló boldogtalant, aki kisvártatva eltűnt a zord szemek elől a közeli sűrű erdőben.
Egy jó idő után még Kaspaar is rájött, hogy rosszul döntött amikor letért az útról. Elkeseredettségében az avarba rúgott nem sejtvén, hogy az egy követ rejteget számára. Feljajdulva huppant a földre és lábfejét dörzsölgetve balsorsán búslakodott. Ekkor megkönnyebbült sóhaj ütötte meg a fülét és egy Szalamandra kászálódótt elő a levelek sűrűjéből. „Köszönöm, hogy kiszabadítottál. Mit tehetek érted ?”- kérdezte a parányi hüllő. Kaspaar felderült képpel válaszolt. „Semmiség. Kövess !”-szólt a Szalamandra és kisvártatva kivezette jótevőjét az erdőből. A bábú még mindig ott hevert a réten de a fiú rá sem hederített. Csak a Mágus meglepett arcára tudott gondolni.
A folyóhoz érve a csöppség belevetette magát a vízbe mire az rögtön lángtengerré változott. Az őrség lélekszakadva szaladt a vár urához. A délutáni bóbiskolásából felvert Mágus dúlt-fúlt dühében. „Ezért riasztottatok fel legbűvösebb álmomból ?”- vetette oda a remegő térdű katonáknak. Kitépett egy szálat gubancos szakállából és a toronyból az alatta lobogó tűzbe vetette. Abban a minutumban mintha misem történt volna újra a folyó lett a helyében. Amikor a Mágus megpillantotta az elképedt Kaspaart gúnyosan odakiáltotta: „A köpenyemre esküszöm, hogy a segédemmé teszlek ha még egyszer láthatnám varázstudományodat”. A fiú menten beugrott a vízbe de nem tudott úszni és hamar odaveszett a sodrásban. De ekkor a Mágus már rég egy réten síró bábúról álmodott újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése